Orlando – Disney és a gyönyörűségek városa

Orlando – becenevén a Gyönyörűségek városa – rekordokat döntött! 2014-ben a 33 millió feletti kiadott hotelszobáival az Amerikai Egyesült Államok első számú turista célállomásává volt. (’Orlando Sentinel’ 2016. május 2.) 2015-ben pedig több mint 66 millió turista látogatott el ide George Aguel, a ’Visit Orlando’ (hivatalos turisztikai központ) igazgatója szerint.

Orlando páratlan élményt nyújtó turisztikai látványosságaival, amelyek minden ide látogató igényét kielégíthetik, első számú családi nyaralóhely! Mivel Florida egyik legnépesebb városa, kivételes ingatlanérték növekedésen ment keresztül az elmúlt néhány évben. Kiváló közlekedésének, klímájának és számtalan egyéb lehetőségeinek köszönhetően, százezrek költöznek Orlandóba évente. Ez magával vonzza az ingatlanépítést és kiváló ingatlanpiacot alakít ki. Az ’Orlando Sentinel’ 2016. május 2-i száma szerint, a városnak 3%-kal több hotelszobát kell biztosítania az elkövetkezendő két évben.

A Florida közepén elhelyezkedő Orlando autópályáinak, valamint nemzetközi repülőterének (Orlando International Airport) köszönhetően bel- és külföldről egyaránt kényelmesen megközelíthető; de Tampa nemzetközi reptere is elérhető távolságra van.

A világhírű Walt Disney World Resort minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást kínál: Magic Kingdom, Epcot, Disney’s Hollywood Studios vagy MGM Studios, illetve a Disney’s Animal Kingdom témaparkjaival és két víziparkjával – Disney’s Typhoon Lagoon Water Park, Disney’s Blizzard Beach Water Park – várja a szórakozni vágyókat.

A Disney World mellett számos más, figyelemre méltó helyre is ellátogathatunk: Universal Studios, Disney Springs, Disney’s Boardwalk, ESPN Wide World of Sports Complex, Cirque du Soleil. A világhírű tengeri állat-park, a SeaWorld, valamint két testvérparkja, a Discovery Cove és az Aquatica számos lehetőséget nyújt: delfinekkel úszhatunk, búvárkodhatunk, exotikus madarakkal ismerkedhetünk, valamint élvezhetjük a hatalmas vízi csúszdák nyújtotta örömöket is. Az óceánban élő állatok ezreivel, közöttük cápákkal is találkozhatunk a Sealife Orlando akváriumban és a teljes kör alakú víz alatti alagútban.

A fejjel lefelé álló WonderWorks épület, a Wet ‘n Wild waterpark, a Harry Leu Gardens, a Madame Tussauds viasz múzeum, kulturális események, fesztiválok, parádék egész évben kínálnak programokat a pihenni vágyó érdeklődők számára.

Az Orlando EYE – óriáskerék-kilátó – 122m magas, zárt, légkondicionált üvegfülkéiből a látogatók megcsodálhatják Közép-Florida lenyűgöző látványát egy Floridáról szóló 4Ds rövidfilm megtekintése után.

A közép-floridai régió kongresszusi központja az orlandói Convention Center jelenleg az USA második legnagyobb kongresszusi központja évi 200 rendezvényével, egymillió látogatójával és 1.9 milliárd dolláros gazdasági nyereségével.

A Kennedy Space Center alig egy órányi autóútra található Orlandótól. A NASA űrközpontjában a számtalan “űr– információn” túl megismerhetjük magát az Atlantisz űrrepülőt, megcsodálhatjuk az űrhajósok ruháit, nézhetünk videófilmeket és 3D IMAX filmet, sőt egy űrhajófellövés feledhetetlen élményének részesei is lehetünk!

Orlandoból könnyedén elérhető a Daytona International Speedway, ahol a híres Daytona 500 autóversenyt rendezik a sebesség szerelmeseinek nagy örömére. Az Atlanti-óceán partján fekvő Daytona Beach város tengerpartja is közkedvelt.

Mivel Orlando Florida számos gyönyörű vízi útjának és természetvédelmi területeinek közelében fekszik, a természetet, a kempingezést, a kenuzást vagy a horgászást kedvelő vendégek is kellemesen érezhetik magukat.

Orlando akkor is nagyszerű hely az Ön számára, ha egy csodálatos tengeri utazásra vágyik, hiszen a közeli Port Canaveral kikötőjéből számtalan luxus tengerjáró hajó indul a Carib-tengerre.

Orlandótól nyugatra helyezkedik el a Legoland Florida Resort Theme Park és Florida Water Park érdekes látványosságokkal, attrakciókkal, bemutatókkal és csuszdákkal! A látogatók találkozhatnak a Lego film karaktereivel, építhetnek legó kockákból, valamint megismerhetik Amerika mini városait Winter Havenben.

Orlandó a golfkedvelők paradicsoma is. Kitűnő golfpályák széles választéka várja a golfozni vágyókat, a pályák sokféleségével, a mini pályáktól – mint például a Pirate’s Cove Adventure Golf – a golf főiskoláig. Jónéhány golfpálya luxus lakónegyedben található. Championsgate üdülő stílusu lakópark 18-lyukas golfpályája nemzetközi versenyekre is alkalmas, illetve gyermektáborokat is szervez.

Nem kétséges, hogy Orlando az idelátogatók minden igényét kielégíti: földrajzi adottságaitól kezdve, a nagyszerű programokon, valamint luxus lakáslehetőségeken át a növekvő gazdaságig. Nem csoda, ha szeretnénk újra és újra visszatérni ide, vagy akár örökre letelepedni itt, ebben a csodálatos városban!

Tampa, Clearwater, St. Petersburg

Tampa Bay közép Florida nyugati részén elhelyezkedő természetes kikötő és torkolat. Több város tartozik ide: Tampa, Clearwater, St. Petersburg.

Tampa belvárosa nyüzsgő és virágzó kereskedelemmel rendelkezik. A Tampa International Airport (Tampa Nemzetközi Reptér) a turisták egyik legkedveltebb reptere. Tampát több magas híd köti össze a környező városokkal dél és nyugat irányba. A hajókikötője egyike a legjobb nyolcnak az országban. A remekül karbantartott gyorsforgalmi utakon könnyű eljutni bárhová. A továbbtanulók jó néhány főiskola, egyetem, valamint nyelvtanulási program közül választhatnak. Állandóan fejlődő ingatlaniparával Tampa rendkívüli befektetési lehetőségeket biztosít a jártas ingatlanbefektetők számára.

Az érdekes Bush Gardens témapark, állat attrakciók és nem utolsósorban izgalmas hullámvasútak otthona, amelyektől elállhat az ember lélegzete is – persze csak egy pillanatra! Az állatkedvelők a Lowry Park Állatkertben a manateekkal, avagy tengeri tehennekkel is megismerkedhetnek. A Florida Aquariumban csak egy üvegablak választ el az alligátortól és a cápákkal úszni is lehet! Delfinnéző túrára hajóutak indulnak, de manateekat (tengeri tehén) is lehet látni, hiszen kedvenc helyük az öböl meleg vize.

Tampa belvárosában minden megtalálható, ami a nap minden órájában vonza a helyi lakosokat, dolgozókat és a látogatókat egyaránt – irodák, bankok, éttermek, kikapcsolódás és tanulási lehetőségek. Az egykori tekintélyes Tampa Bay Hotel egyik részében jelenleg a Henry B. Plant Museum, másik részében és körülötte a University of Tampa kapott helyet.

A MOSI avagy a Museum of Science and Industry (Tudomány és ipar múzeum) planetáriummal és egy nagyon ritka, óriási IMAX mozival büszkélkedhet, ahol szemüveg nélkül láthatunk fantasztikus dokumentumfilmeket. Vele szemben egy másik nagy egyetem, a University of South Florida található.

Többféle fesztivál is megrendezésre kerül az év során, például a történelmi jelentőségű Gasparilla fesztivál. A korcsolyázók decemberben mutathatják be képességeiket a műjégpályán – nyárias öltözékben! A Glazer Children’s Museum (gyermek „múzeum”) felfedezésre ad lehetőséget a gyermekeknek érdekes, aktív feladatok által. Zene-és színház rajongók a Straz Centerben, vagy a történelmi Tampa Theaterben találnak szórakozási lehetőséget, vagy az Amalie Arenában, amely 3,000 főt szórakoztat koncertek, sport valamint egyéb események által.

Lehet a vízen sétálni? Tampában igen! Lehet, mégpedig a Hillsborough Folyón nemrégen létrehozott, sajátos, úgynevezett Riverwalk járdán. A gyönyörű Bayshore Boulevard egy másik csodálatos hely sétálni, futni, vagy kerékpározni. Nyugati oldalán lakó ingatlanok találhatók – némelyikük Tampa leggazdagabb vagy legidősebb házai, kúriái közé tartoznak. Keleti oldalán Amerika leghosszabb folyamatos járdája fut az öböl partján.

A Davis Islands szigetvilág tele van bárokkal, kávézókkal, éttermekkel, üzletekkel, valamint különböző stílusú lakóépületekkel. A Channelside negyed nyitott plázája butikok, éttermek, élő zene otthona. Emellett Tampa hajókikötője is, ahonnan délre hajózhat Royal Caribbean, Norwegian, Carnival és más hajótársaságokkal. Innen yachtok is indulnak különböző kínálattal és céllal (vacsorázó, naplemente néző és újévi yachtok pl. Starship).

Az International Mall és sok más bevásárlóközpont, illetve étterem és steakhouse (“steakház”) várja a vásárló és a finom falatokra éhező közönséget Tampában.

Tampából nyugatra a Courtney Campbell Hídon áthajtva egy kis kényeztetés kínálkozik abban a gyógyfürdőben, amit a Spa Finder Magazine America tíz legjobbja közé sorolt folyamatosan sok éven keresztül. A történelmi Safety Harbor Resort and Spa kívül a vízpart dísze, belül különleges hangulatot árasztanak a freskókkal dekorált falak es mennyezetek. Báltermekkel, étteremmel, valamint a természetes gyógyvíznek köszönhetően, egy felejthetetlen spa élménnyel csábítja vendégeit.

Mielőtt Clearwaterre érnénk, meglátogathatjuk a különleges delfint, a filmsztárt a Clearwater Marine Aquariumban, valamint részesei lehetünk sérült delfinek és teknősök rehabilitációjának egy rövid időre. A vonzó várost természetes szépség veszi körül szárazföldi és vízi kikapcsolódási lehetőségekkel. Clearwater Beach a tiszta vizéről és homokvár építésre tökéletesen alkalmas legfehérebb homokjáról híres. Az USA egyik legjobbnak – ha nem az elsőnek! – tartott tengerpartja jet ski és parasailing bérlést biztosít, valamint óriási csúszdákkal várja a gyermekeket! Lakóépületek, éttermek sorakoznak az út mentén. A hosszú móló, PIER 60 alkalmat ad sétára, delfinnézésre, horgászatra, vásárlásra, étkezésre és esténként a naplemente ünneplésére!

A legfrissebb levegőt a Florida Botanical Gardenben lélegezhetjük be, vagy egy másfajta kikapcsolódásért felpattanhatunk egy városnéző yachtra a Clearwater Marina kikötőből vagy egy kalózhajóra.

A Davis Islands szigetvilág tele van bárokkal, kávézókkal, éttermekkel, üzletekkel, valamint különböző stílusú lakóépületekkel. A Channelside negyed nyitott plázája butikok, éttermek, élő zene otthona. Emellett Tampa hajókikötője is, ahonnan délre hajózhat Royal Caribbean, Norwegian, Carnival és más hajótársaságokkal. Innen yachtok is indulnak különböző kínálattal és céllal (vacsorázó, naplemente néző és újévi yachtok pl. Starship).

Az International Mall és sok más bevásárlóközpont, illetve étterem és steakhouse (“steakház”) várja a vásárló és a finom falatokra éhező közönséget Tampában.

St. Petersburg vízpartja szolgál a Salvador Dali Múzeum otthonául. A Don Cesar hotel már messziről kitűnik mesés épületével és színével, innen ered beceneve, a Rózsaszín Palota. A Sunken Garden gyönyörű növényei és virágai magával ragadják kedvelőiket. A Fort Desoto Park mindenki kedvence sokféleségével! Nevét igazolva a régi erőd ma is ott áll üzlettel és múzeummal, és tetejéről látható a Skyway Bridge. Tengerpartja kagyló és sand dollárral van tele, emellett kayak vagy kenu bérlés, horgászat , kempingezés is lehetséges. Amerika egyik legjobb tengerpartja filmekben és zene-vidókban is szerepel.

St. Petersburgből dél felé tartva először Bradenton-Sarasota felé a 22 emelet-magas Skyway Bridge-n áthajtunk az óceánjárók felett – de mehetünk más úton is.

Tampától délre a Mexikói-öböl mentén

Bradenton nagyszerű lakónegyedekkel büszkélkedhet, és egyikük kiemelkedő golfpályával is rendelkezik. Nagyszerű vásárlási élményt nyújt Ellenton bevásárlóközpontja színes választékkal. Anna Maria Island tengerpartján szintén könnyű a kikapcsolódás.

Sarasota és környékének létrejötte illetve fejlődése John Ringlingnek, a „Cirkusz Királyának” köszönhető, aki megvásárolt egy hatalmas területet, a mai St. Armands, Lido and Longboat Key-t. Majd később megépíttette otthonát, a fényűző mediterrán kúriáját az öböl mentén, a Cad’Zan-t, aminek magyar vonatkozása is van.

A Cad’zan báltermének, előterének és játéktermének mennyezetét a magyar Pogany Wili festette, a bálteremben a Nemzetek Táncosait örökítette meg. A káprázatos cirkuszélet bemutatása – tárgyak, ruhák, állatok utazóketrecei, Ringling vonatja stb. – két épületben kerül bemutatásra. Ringling elképesztő festménygyűjteménye, a Ringling Museum of Art az elegáns galériaépület két szárnyában kapott otthont, amelyek között hangulatos kert került kialakításra. Egész napra találni látnivalót a mesés környezetben elhelyezkedő Ringling Múzeumban, hogy megismerjük a cirkuszos és a cirkusz életét, valamint a száz évvel korábbi Sarasotát.

A vele szemben lévő Classic Car Museum híres, régi valamint egzotikus autók otthona. Akik érdeklődnek a természet iránt, megfigyelhetik a manateekat és más állatcsodákat a Mote Aquariumban, illetve sétálhatnak a Selby Botanical Gardenben. De természetesen golf és tenisz is szerepel a sportos kikapcsolódás sorában Sarasotában is. Csónak és yacht kedvelők csodálhatják a vízijárműveket a Sarasota Bayfont parkban és kikötőben.

Sarasota – szintén – a legjobb tengerpartjaival kényeztet! A Siesta Key, 99%-os quartz tartalmával elnyerte a nemzetközi homokversenyt (International Sand Contest), majd 2004-ben a Travel Channels Best Beaches a bolygó legjobbjának értékelte. Ez a homok igazán kellemes homokvár építőanyag. Siesta Key szintén nagyszerű állandó és ideiglenes lakosoknak a szikrázó tengerparttal és gazdag növényzettel. Lido Beach a St. Armands Circle közelében helyezkedik el. A St. Armands Circle-nek gyönyörű üzletei, éttermei, kávézói, cukrászdái vannak.

Fort Myers városát választotta Thomas A. Edison, majd hamarosan barátja, Henry Ford is téli otthonául. Edison pálmafákat is ültetett a mai McGregor Boulevardon, innen ered a város későbbi beceneve, “a pálmák városa”. A Ford-Edison Winter Estate múzeum az otthonok mellett Edison laboratóriumával, valamint Ford autóival, America első “banyan” fájával és más növényekkel várja az érdeklődőket az öböl mentén.

Az Imaginarium Hands-On Museum and Aquarium tudományos kikapcsolodással kecsegtet. A Lovers Key State Park manateek,vagyis tengeri tehenekkel, delfinekkel, kagylókkal várja a pihenőket és az úszókat. Fort Myers tengerpartja gyönyörű homokjával, kayakozással, ejtőernyőzéssel teszi tökéletessé a nyaralást. A Sanibel Island szigeten – Ft. Myerstől északra – a legszebb kagylókra lelhetünk. A városban sok golfpálya is található e sport kedvelői örömére.

Naples város hosszú, trópusi tengerpartja mentén villák sorakoznak mesés kertekkel és magas kókuszpálmákkal. Az építészek – hasznosítva a tengerpart adottságait – magas épületeket építenek, hogy a lakók csodálhassák a természet szépségét, például Pelican Bay csodálatos épületeiben és tornyaiban. Naples sziluettje további új lakóépületekkel gazdagodik közel a tengerhez és a belvároshoz.

A Naples Pier (móló) remek horgászatra és arra, hogy delfineket láthassunk a fehér homokú tengerpart felett. Egész évben lehet jetskizni, vitorlázni, szörfözni, és csónakázni a Mexikói-öbölben. Nyugodt sétára vágyók választhatják a Clam Pass Parkot, amelynek különleges tengerpartját – sétányát, növényzetét, és természetes lassú folyóját – érdemes felfedezni. A Vanderbilt Beach – a Vanderbuilt Rd. végén – hotelek, vásárlási, illetve étkezési lehetőségek közelében helyezkedik el. A Lowdermilk Park Beach rövid sétatávolságra található a nyüzsgő 5th Ave exkluzív üzleteitől.

Naples tengerparti öröklakásait közel találjuk a vásárláshoz. A kedvelt Fifth Streeten – 5. utcán butikok, éttermek, ajándéküzletek, illetve irodák sorakoznak. A Third Street – 3. utca – szintén a vásárlás és étkezés paradicsoma; galériákkal, antik üzletekkel, éttermekkel. A gyönyörű udvarok, szökőkutak, és csodálatos futó virágok még kellemesebbé varázsolják az ott eltöltött időt.

Az állatkert – Naples Zoo at Caribbean Gardens – rendkívül aktív látogatói programmal rendelkezik. Ritka állatokkal ismerkedhetünk meg, mint a madagaszkárról származó fossával vagy az ugató és húsevő ázsiai őzzel. A vendégek tenyerükből etethetik a zsiráfokat, valamint részesei lehetnek az alligátorok táplálásának. A természetes környezetükben – tó körül – élő majmok hajóról tekinthetők meg. Naplesben botanikus kert is van, valamint trolival körülutazhatunk a városban, hogy megtekintsük a nevezetességeket és az elmondott információ által bepillantást nyerjünk Naples életébe.

Mindezek mellett tenisz és golf is várja kedvelőit. Mindkettő megtalálható a Treviso Bay mediterrán stílusú lakóparkban kiváló komforttal, közel a belvároshoz. 18-lyukas golfpálya áll a sportolók rendelkezésére – Arthur Hills és Hal Sutton tervezése alapján. Naples városnak több mint 70 golfpályája van.

Marco Island csak 15 perc autóút Naplestől, elsőosztályú hotelek, üdülők, öröklakások, kikötők, tenisz- és golfpályák találhatók a quartz homokú, széles tengerpart mentén.

Az Egyesült Államok első települése – St. Augustine

Florida történelme az 1500-as években kezdődött, amikor európai uralkodók birodalmuk kiterjesztése érdekében felfedezőket bíztak meg azzal, hogy felderítsék az Atlanti-óceánon túli területet. A spanyol Ponce de León – Kolumbusz egykori útitársa -1513. áprilisában a mai St. Augustine-tól délre szállt partra, hogy területet és kincseket – aranyat – találjon, illetve – a legenda szerint – megkeresse az örök ifjúság forrását (Fountain of Youth) Spanyolország számára. Azonnal felismerte, hogy a terület, amelyet La Floridának, vagyis a virágok földjének nevezett el, sok értéket rejt. Később visszatért embereivel, de elvesztették csatájukat a helyi Calusa néppel szemben. Majd évtizedekkel később, több sikertelen európai próbálkozás után, 1565-ben Don Pedro Menendez de Aviles spanyol admirális telepedett le a helyi nép mellé. Ez lett az első állandó európai település a mai Amerikai Egyesült Államok területén. St. Augustine fennmaradása hatalmas erőfeszítéseket követelt az elkövetkezendő 200 évben. A korai telepesek bizakodása, állhatatos kitartása és hite nélkül elképzelhetetlen lett volna St. Augustine fennmaradása. St. Augustine 500 év elteltével is sok érdekes látnivalóval kecsegtet.

A Fountain of Youth Park, vagyis az Örök Ifjúság Forrása Park, az eredeti, már a 17. században feljegyzett forrásvizével, Amerika legrégibb látnivalója. Számos lelet bizonyítja, hogy a jelenlegi part területén Timucuan indián lakosok éltek, illetve a 16. században a spanyolok. A Florida Department of State szerint, a mai park területe 3000 év óta lakott. A több mint 30 ásványt tartalmazó forrásvizet megkóstolhatják a látogatók. A hatalmas, óceánparti park planetáriumában többek között megismerhetjük az 1400-as és 1500-as évek felfedezőinek navigációs eszközeit és technikáit, illetve visszarepülhetünk 1513. áprilisának éjszakájába, hogy megfigyelhessük az égboltot, úgy, ahogyan Ponce De Leon is látta. A Discovery Globe a felfedezők útvonalait és az akkori településeket mutatja be. A parkban gyönyörű pávák büszkélkednek tollaikkal, valamint tanúi lehetünk ágyúlövésnek is.

A Flagler College, amely magán főiskola, a Henry Flagler olajmágnás által 1888- ban építtetett Ponce de Leon Hotel patinás épületében kapott helyett 1968-ban. Flagler másik szállodája ma szépművészeti múzeum, a Lightner Museum. Flagler nevéhez fűződik egyébként Floridában a vasútépítés. A Bazilika az 1790- es években épült St. Augustine szívében. A város többi temploma is történelmi jelentőségű.

St. Augustine egyik legismertebb építménye a Castillo San Marcos. Az 1600-as évek végén épült csillag alakú erődöt még a spanyolok állították öt méter vastag falakkal, hogy az angolok ellen védelmet biztosítson. Fő építőanyaga a coquina volt (kagylódarabokból álló, puha mészkő), amely a közeli Anasztázia szigetről származik. A sarkain kiugró bástyákkal, vizesárokkal védett erődöt csak felvonóhídon lehetett megközelíteni. A Castillo San Marcos két angol támadásnak is ellenállt. A vár jelenleg múzeum, s turisták ezrei tekinthetik meg a korabeli öltözékben bemutatott őrségváltást, hallhatnak az erőd építészetéről valamint az Anasztázia-szigetről származó építőanyag előnyeiről, megismerhetjük az akkori életet, előadást hallgathatunk, illetve ágyúlövés szem- és fültanúi lehetünk.

St. Augustine egykori főutcája a St. George Street a város kapujától indult (City Gates), amely az egyetlen bejárat volt a városba. A híres utca ma a korabeli spanyol hangulatot idézi, üzletekkel, éttermekkel várja az érdeklődőket, valamint itt található az Egyesült Államok legrégebbi fából készült iskolaépülete. St. Augustine 500 éves történelme a Government House Museum-ban tanulmányozható, a piac (the Old Market, a legégibb ház, (Oldest House), a Colonial Spanish Quarter, az Oroszlánok Hídja ( Bridge of Lions) szintén St. Augustine nevezetességei.

A St. Augustine Alligator Farm Zoological Park-ban vadállatok, exotikus emlősök és madarak, floridai hüllők, különleges albínó alligátor és madagaszkári lemur várja látogatóit. A viaszmúzeumban (Potter’s Wax Museum) hollywoodi sztárok, professzionális sportolók és politikai személyiségek szobrait láthatjuk. A tengerpart és sok más érdekesség is kellemes felüdülést kínál. A művészet-, a zene-, a sportrajongók szintén otthon érezhetik magukat St. Augustine-ban az év minden napján!

The Keys varázslatos szigetei

A Florida Keys Miamitól délnyugatra elterülő gyönyörű szigetek sorozata. Mindegyik sziget lélegzetelállító és egyedüli a maga nemében. Sehol a Földön nincs jobb hely scuba divingra, halászatra, kenuzásra vagy csónakázásra. A sekély víz mindig meleg és türkizkék, az időjárás pedig tökéletes, hogy a szigeti életet maximálisan élvezzük.

Miamit elhagyva az Overseas Highwayen keresztül haladva meg is állhatunk az első nagyobb szigeten, Key Largon, ahol egyedülálló élményben lehet részünk a John Pennekamp Coral Reef State Parkban (korall park). Az élő korall képződmények valamint a tengeri élet a legkülönlegesebb. A legtöbb látogatót már ezek is vonzzák, illetve az is, hogy egy üvegaljú hajóról elképesztő látványban lehet részük a korallokra és a tengeralatti világra. Scuba diving, sznorkelezés, kayakozás, kempingezés szintén lehetséges.

Marathonban a Dolphin Research Center (Delfin Kutatóközpont) lakói izgatottan várják, hogy megismerjék látogatóikat, kommunikáljanak, ússzanak vagy éppen fessenek velük.

Majd a híres, filmekben is szereplő Seven Miles Bridge (Hét mérföldes híd) következik, amely összeköti a Knights Keyt a Kittle Duck Key-vel. Csodálhatjuk a türkizkék és kék vizet és azok árnyalatait körülöttünk. Később, visszafelé nagyszerű látvány kínálkozik a régi, történelmi jelentőségű, egykor vasúti hídra.

Az utolsó és egyben legnagyobb sziget Key West. Whitehead Streeten lévő házában fejezte be a Búcsú a fegyverektől című regényt Hemingway, illetve több másikat is alkotott. A Gazdagok és szegények regény szereplőit és helyszínét a sziget lakói ihlették – némelyikük a kikötőben, mások a Sloppy Joe’s-ban. A híres ház ma látogatható múzeum, ahol Hemigway hat-ujjú macskáinak leszármazottai sétálgatnak.

Key West világítótornya, valamint a Key West Butterfly and Nature Conservatory (pillangó és természeti konzervatórium) a Duval Streeten találhatóak. A Southernmost Point az USA legdélibb pontját jelöli. További érdekesség az üvegaljú hajó, a helyi 19. századi épületek és jelenlegi üzletek, éttermek, megkóstolni a key-lime pie-t (pite), vagy felfedezni egy elsüllyedt hajót vagy csodálatos korallokat.

A kiváló elhelyezkedésű épület csupán 20 percre található a Miami International és a Ft. Lauderdale repülőtértől egyaránt.

Key Westnek nemzetközi reptere is van illetve sok yachtkikötője, tehát légi, vízi úton vagy a szárazföldön átautózva az öreg szigeteken, bárhogy ide lehet és kell is jutni, hiszen ez kihagyhatatlan! Meg lehet érteni, hogy Harry Truman elnök miért vette fontolóra, hogy Key Westen marad és a Capitóliumot is áthelyezi oda.

Fontainebleau – Miami Beach

Miami Beach történelmileg és építészetileg jelentős épülete, az elegáns Fontainebleau, az Atlanti Óceán partján helyezkedik el 1200 ft fehér homokos part mentén, (18 acres). A 36 emeletes Fountainebleau II vagy más nevén Tresor, valamint a Fontainebleau III, a 19 emeletes Sorrento saját tulajdonú, kulcsrakész lakásokból áll, kilátással az óceánra, Fontainebleau mesés resortjára, medencéire, valamint Miami belvárosára.

A bútorozott rezidenciák hotelként is működnek, rövid-távra kiadhatók korlátozás nélküli alkalommal – és magas jövedelmet biztosítanak a lakástulajdonosok számára távollétükben. Sokan hónapokat is ott töltenek, hiszen a Fountainebleau igazi luxus életstílust nyújt teljes, resort-stílusú kiszolgálással. Az udvarán hűtővel, HDTV-el, telefonnal, menyezeti ventilátorral és függönnyel felszerelt kabanák nyújtanak szabadtéri életteret, ahonnan csak pár lépést kell tenni ahhoz, hogy az óriási medencékbe csobbanjunk és napozóágyakon szerezzünk D-vitamint.

Az épületben kívül-belül WI-FI áll a lakosok rendelkezésére, így azonnal tovább küldhetik vakációs fotóikat vagy a szabadban dolgozhatnak irodáik helyett. Az épületben a spa, luxus üzletek,11 étterem, kávézó mellett, különleges koncertek, programok, LIV night club várják a tulajdonosokat és a szállóvendégeket. A tulajdonosokat naponta ingyenes reggeli kecsegteti a csak az ő rendelkezésükre álló helyiségben (owner lounge).

Ez igazán a luxus, Miami, Florida életstílus! Az épületekből csak pár perc séta az óceán, ahol bérelhető jetski. A Fontanebleau-ből éttermek, bankok, üzletek, posta, egészségügyi intézmények, bármi gyorsan elérhető.

Fontainebleu II vagy Tresor, 36 emeletes torony 460, – studio,1 és 2 szobás, teraszos rezidenciából áll.

Jellemzői

Gránit konyhapultok, márvány a fürdőszobákban, a nappaliban kihúzható ágy. Méretük 46 négyzetmétertől (491 sq. ft) 1600 sq.ft. Az árak: $ 800.000 – $ 4 millió felett.

Többféle méretű és típusú használt lakások kaphatók, a kínálatok változnak, többségben kulcsrakészen, egy vagy két garázzsal.

Példák

Fontainebleau III vagy Sorrento 18 emeletes épület, majdnem 300 lakással rendelkezik, a nagyobbak négy hálószoba, négy fürdőszobás rezidenciák, 306m2, 3300 sq.ft.

Példák

A Fontainebleau különleges szolgáltatásai

Owners lounge

Tisztító, takarító szolgálat, room service

Kivilágított teniszpálya

Beachfront és poolside bars

Családcentrikus vízi játszótér

PRIVÉ – egy rendkívüli sziget Floridában

A Privé Dél Florida egyetlen privát szigete, ami – eddig – beépítetlenül maradt. Exkluzív életstílust biztosít tulajdonosainak szabadtérrel a tengerpart és az égbolt között, világszínvonalú szolgáltatásokkal, ötcsillagos kényelemmel, és ugyanakkor teljes magánéleteti szférával. A Privé 160 rezidenciával várja lakóit és látogatóit két, 16 emeletes toronyban.

A lakások belső terének mérete 240 négyzetmétertől 836 négyzetméterig terjed, hatalmas teraszai további életteret biztosítanak. Három méter magas, padlótól a mennyezetig terjedő biztonsági üvegfalain keresztül festői látvány tárul az ott lakók elé keleti és nyugati irányban az öbölre. A lift kizárólagosan a saját rezidencia előterében áll meg. Emellett, európai stílusú konyha, fürdőszoba, valamint szabadtéri nyári konyha kényezteti lakóit.

Helyszín

A Privé a több mint három hektáros magán szigeten található, Aventura központjában, a kapuval zárt Williams Island és Island Estatesen keresztül.

Lakosai közvetlen hozzáférést élvezhetnek a szomszédos, valamint környező kikötőkre, illetve az Aventura Mallhoz, a Turnbury Country Klub és Resorthoz, a Gulfstream Parkhoz, számtalan előkelő étteremhez és butique-hoz. Húsz percen belül elérhető Miami vagy Ft. Lauderdale nemzetközi reptere, a Las Olas Sugárút, Miami belvárosa, vagy Bal Harbor.

Szolgáltatás és felszereltség

Az épületek  jellemzői

A következő szolgáltatásokat és felszereltséget nyújtja mindkét Privé torony

Rezidenciák

Porsche Design Tower

2024: Viszonteladó rezidenciák kb. 4 Millió USD-tól kínáltak.

Privacy és kényelem! A Sunny Isles Beachen felépült 57 emeletes egyedi Porsche Design Towerben 132 igazán luxus öröklakás kapott helyet. A Porsche Torony abban egyedülálló, hogy az autók különleges autólifttel érnek fel a lakásokkal egyszintben található garázsaikba a tulajdonosokkal vagy egyedül is, és ízlés szerint akár a nappaliból is láthatóak az üvegfalakon keresztül. Továbbá medence is szolgálja a kényelmet – a teraszokon!

Ide egy különleges robotikus autó-lift szállítja fel az autót, amelynek még a parkolási iránya is igény szerint megválasztható. A személyi liftekből pedig egyenesen saját lakásukba lépnek a tulajdonosok. A legtöbb lakáshoz 2 garázs tartozik, de 4 garázzsal rendelkező lakások is megvásárolhatók.

4.800 négyzetlábtól több mint 10.000 négyzetlábig terjedő, három-, négy-, öt-, és hatszobás lakások kaphatók a leendő tulajdonosok által választott alaprajzzal. A padlótól mennyezetig terjedő üvegfalakon át lenyűgöző látvány tárul a lakók szeme elé.

A Porsche Design Tower további érdekessége, hogy a legtöbb lakás óriási teraszán levő hatalmas, 800-1,600 négyzetlábnyi – úszómedence kecsegteti tulajdonosait. A floridai életstílust szabadtéri konyha is fokozza.

Kétszintes lakások szintén helyet kapnak az épületben több mint húsz láb magas menyezetekkel. A konyha különlegessége a konyhapult, illetve a konyhaszekrény közötti üvegfal, amely óceánra néző látványt nyújt a konyha szerelmeseinek.

A mester-fürdőszoba bidével ellátott automata toilettel nyújt abszolút higiéniát. Az óceánt kedvelő lakosok az épületből közvetlenül sétálhatnak a kizárólag általuk használható tengerpartra.Az autó karbantartását autó-szolgálat teszi lehetővé általános karbantartással, autómosással valamint kerék rotálással.

Az épület tervezése a Dezer Developmenthez tartozó Gil Dezer építővállalat – aki hat óceánparti tornyot épített Donald Trumppal – és a német Porsche Design Csoport (Porsche Design Group) közös munkája.

A kiváló elhelyezkedésű épület csupán 20 percre található a Miami International és a Ft. Lauderdale repülőtértől egyaránt.

A Porsche Design Torony néhány további jellemzője

Kérjük, ne habozzon, lépjen kapcsolatba a Florida Investment Marketinggal részletes információért.

Paramount at Miami Worldcenter

Miaminak nemcsak az óceánparti része frissül fel új lakótornyokkal, hanem belvárosában is hatalmas építkezések vannak folyamatban. Az USA második legnagyobb belvárosi fejlesztése volt a 12 hektáron elterülő Miami Worldcenter- múzeumokkal, parkokkal, üzletekkel, szórakozási és sport létesítményekkel, hotellel, tömegközlekedéssel.

2019-ben készült el a Worldcenter szívében az 59 emeletes Paramount, ez időben Miami második legmagasabb lakóépülete. Emellett a világon a lehető legtöbb,- 400- szolgáltatást nyújtja a több mint 500 rezidencia lakosai számára kivételes lehetőségekkel a pihenés, szórakozás, sport, művelődés, zene, koncertek, gyermekprogramok terén, beleértve egy obszervatóriumot is.

A Paramount kivételes sajátossága: Immigrálhattak, legális letelepedésért folyamodhattak azok, akik befektettek a Paramount épület építésébe. A befektető közvetlen családtagjai – házastárs, 21 év alatti gyermekek- is kérvényezhettek letelepedési engedélyt.

A kívánt összeg befektetése és az immigrációs jelentkezés után EB-5 vízumot kaptak a befektetők, később ideiglenes, majd végleges letelepedési engedélyt, vagy “zöld kártyát”. A befektetett összeget a befektető öt év múlva kapja vissza – illetve a lakás vásárlására, törlesztésére fordíthatja.

Elhelyezkedése

I-395 és az I-95 gyorsforgalmi utak között, a Miami Central vasútállomás mellett, ahonnan az utasok három óra alatt juthatnak el Orlandoba. A Paramount könnyen elérhető a Miami Nemzetközi Repülőtérről és Miami Hajókikötőből is.

A környék üzletei, éttermei, irodái, kulturális, művészeti és sport létesítményei sétatávolságra találhatók, illetve tömegközlekedéssel – Metrorail/Metromover – elérhetők: Miami Beach, American Airlines Arena, az Arscht Performing Arts Center, Perez Art Museum, Frost Museum of Science, főiskola, egészségügyi központok, Museum Park, Bayfront Park, Freedom Tower stb.

Lakástípusok

Lakások jellemzői

Paramount szolgáltatásai

Aston Martin Residences, Miami – átadás

2025: Szeretne Ön is tulajdonos lenni? Néhány rezidenzia viszonteladó, kérem hívjanak.

2024: Átadás! Tulajdonosok beköltözhettek lakásaikba. Tekintsen be a kész Aston Martin Residencesbe új videónkon keresztül, a Media részben.

Gratulálunk a most már új tulajdonosoknak az Aston Martin Residences magasabb emeletén! A 66-emeletes épület szinte az eget érinti a Biscayne Boulevard Way-n. A hajó formájú felhőkarcoló építésze ötvözte az autó és a víz lelkét. A csodás lakásokkal járó luxus szolgáltatások négy emeleten kaptak helyet, az 52-55. emeleteken: pl. két szintes fitnesz központ, virtuális golf course, art galéria és egyéb, es persze legfelül a medence. Emellett concierge-szolgálat, valet parkoló stb. áll a tulajdonosok rendelkezésére.

Már nem csak autók es hajók viselik az Aston Martin nevet! Luxus lakótorony is! Az egyetlen Aston Martin Residences Floridaban, Miami szívében épül.

Lokáció és kilátás

Az Aston Martin Residences a Biscayne Way Boulevardon, a Miami Riverwalk mentén kapott helyet a város szívében. Szomszédságában a Brickell City Center and Financial District, a Miami International Airport, Port of Miami, Miami Seaplane, Fisher Island, Wynwood, Downtown Miami, Island Garden Yachts, Bayfront Park valamint további kedvelt és ismert helyek helyezkednek el. A lakótoronyból a Biscayne Bayre, Miami River-re és a városra tárul panoráma kilátás.

Az Aston Martin Residences jellemzői

Nemcsak lakótorony! 500-foot (152 m) mega-yacht kikötő is tartozik az épülethez direkt úttal Miami központjától az Atlanti Óceánra. A torony előtt parkolhatók a yachtok. Beach Club tagság Key Biscayneben 66 emelet, 391, egy-öt hálószobás luxus rezidencia, valamint az 55-62. emeleten penthouses, a 63-65. emeleten három szintes penthouses.

A luxus színvonalú épület szolgáltatásai

A Rezidenciák kilátással az öbölre

Rezidenciák öböl-és városi kilátással

Rezidenciák városi kilátással

Aston Martin Residences Önt is várja Miamiban!

Üdvözöljük!


Köszönjük, hogy látogatja oldalunkat!

Segítünk személyre szabott ingatlankeresésében!

Kérem hívjon!

+1 813 503 0301 | +1 813 465 8796

This will close in 0 seconds